Szászi Dániel honlapja

Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, ismertebb nevén Cristiano Ronaldo (Funchal, 1985. február 5. – ) [1] portugál labdarúgó, szélső középpályás, jelenleg a Real Madrid játékosa, valamint a portugál válogatott csapatkapitánya. Jelenleg a világ legdrágább játékosa, a Real Madrid 2009 nyarán 80 millió fontért (94 millió euró) szerződtette.[2]

Gyerekként első csapata az Andorinha volt. Ezt követően a CD Nacional játékosa, majd az itt elért sikerek után a Sporting CP junior csapatába került.

Első felnőtt csapata is a Sporting volt, ahol a nagycsapatba 2001-ben került fel. Itt mindössze egy szezont töltött, ezután leigazolta a Manchester United FC, mintegy 12 millió fontért. A „vörös ördögöknél” egészen 2009-ig játszott. Az itt töltött hat év alatt háromszoros bajnok, egyszeres kupa- és kétszeres ligakupa-győztes lett. Ezen kívül megnyerte a Bajnokok Ligáját, az angol szuperkupát és a FIFA-klubvilágbajnokságot is, továbbá a csapat játékosaként Aranylabdás is lett, ezzel ezt a címet 40 év után nyerte meg ismét Manchester-játékos.[3][4] A 2007-08-as szezonban klubrekordnak számító, 42 gólt szerzett az idény során, ezzel megdöntötte George Best 33 gólos rekordját, ami 40 éve állt fenn.[5] Ronaldo ebben az évben az Európai aranycipőt is megszerezte, nyolc ponttal megelőzve Dani Güizát.[6]

2009 nyarán a Real Madrid CF-hez szerződött rekordnak számító 94 millió euróért. A bajnokságban az első négy meccsen egyaránt betalált, ezzel megdöntött egy rekordot, eszerint ő az egyetlen újonc, aki első négy mérkőzésén betalált a kapuba.

A válogatottban 2003 óta szerepel, a csapatnak jelenleg ő a kapitánya. A nemzeti csapatban eddig 65 mérkőzésen játszott, ezeken 22 gólt szerzett. Legjobb eredménye egy Európa-bajnoki ezüstérem 2004-ből, továbbá 2006-ban negyedik helyen végzett a csapattal a világbajnokságoncristiano_ronaldo_wechsel3.jpgcrisianoday.jpgcristiano-ronaldo_1217733c.jpg.cristiano_ronaldo_football_hero.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 13
Heti: 22
Havi: 389
Össz.: 74 606

Látogatottság növelés
Oldal: best footballer
Szászi Dániel honlapja - © 2008 - 2024 - szdkarden.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »